Lacey és Mower kalandja

Minden helyszín ebben a topicban játszódik.

Mekkora város ez a Camelot! Nem is gondoltam volna, hogy atyámat így el tudom veszíteni. Már egy jó ideje itt vagyok, lassacskán fogy a pénz a tarsolyomból, de még ételre, és pár napi szállásra futja. Kimegyek hát a piacra, hogy friss kenyeret vegyek magamnak, valahogy a szállóban az étel nem nekem való.

Mindenkire rámosolygok, aki szembe jön velem, és mindenki visszamosolyog. Ez nagyon jó érzés, ám hirtelen valaki nekem jön, és letépi az övemről a pénzes zacskómat. Futni kezd, próbál eltűnni a tömegben, de én mindenkinél magasabb vagyok, ezért nem veszítem el szem elől. Látom, hogy a kút mellett rohan, én gyorsan a vízre gondolok. Ekkor egy kisebb sugár lespricceli a tolvajt, egyenesen a szemébe. Mire felocsúdik, már mellette állok, és kiveszem a kezéből a tulajdonomat. Elmagyarázom neki, hogy én, vele ellentétben nem lopom a pénzt, de ekkor meghallom a gondolatait. Nem tudja etetni a gyermekeit, ezért kellett volna neki a pénzem. Veszek hát neki is vekni kenyeret, amiért erősen hálálkodni kezd. Az én gondolataim eközben már másfelé kalandoznak, és hirtelen megpillantok egy ismerős szőke lányt. Sok idő eltelt már mióta láttam, de azokat a szemeket képtelen vagyok elfelejteni. Hirtelen elé toppanok, majd magamhoz ölelem.
- Lacey! - mondom közben, aztán eszembe jut az, hogy lehet, hogy ő meg sem ismert engem.

Gaius kiküldött a piacra, így most itt vagyok. Nagyobb a tömeg, mint lenni szokott, így a táskámat, amiben a pénzes erszény van sokkal jobban szorítom magamhoz. Gaius nem örülne neki, ha ellopnák azt a pénzt. A pék felé veszem az irányt, amikor hirtelen valaki elém toppan és megölel. Épp kiáltanék, de csak egy meglepett sóhajra futja.
- Úristen! Mower...hogy kerülsz ide? - kérdem tőle mosolyogva. Nem számítottam rá, hogy ennyi idő után újra látom őt.

Látom, a lány kissé meglepődött, de legalább megismert. Nagy nehezen elengedem őt, majd még mindig mosolyogva megszólalok.

- Atyám után jöttem. Nemrég elhagyta a tábort, állítólag ide jött. A tanács megrémült, hogy valami ostobaságra készül - vallom be gondterhelt arccal, aztán megint vigyor szökik az arcomra. - Olyan rég láttalak! Úgy örülök, hogy találtam egy ismerős arcot! Mi történt veled, mióta eljöttél tőlünk? - zúdítom rá örömömet. Gyermeki módon kézenfogom, és így sétálok el vele a kútig, aminek szélére leülök. - Mesélj nekem, Lacey. Kérlek.

- Remélem nem csinál semmi butaságot. Bár úgysem fog, hisz ő Boda. - mosolyogok, majd mosolyom tovább szélesedik, amikor egyszer csak kézen fog, és a közeli kúthoz vezet, ahová leülünk.
- Akkor már nem fogsz eltévedni. Gaius szolgálatában vagyok, amióta itt élek Camelotban. Szeretek itt élni, szeretem a munkámat is. Nem igazán történt semmi, amit nem is bánok annyira. - vigyorodok el. - És te? Hogy vagy? Én is régen láttalak téged. - kicsit belepirulok az utolsó mondatba, de hát olyan régen láttam. Hiányzott.

- Atyám bölcs ember. Nem tesz semmi meggondolatlanságot. Csak a társaink félnek - mondom halkan. Sejtem, hogy sokaknak lehet titkolnivalója a faluban, ha ennyire veszélyeztetve érzik magukat attól, hogy apám Camelotba jött. - Gaius? Ki ő? - kérdezem megint vidáman. Senkit sem ismerek itt, a nevek számomra semmit sem jelentenek, de érdekel, hogy ki vette pártfogásába Laceyt. - Megmutatod nekem a várost? - kérdem izgatottan.

- Érthető. Hisz a királyunk...hát...nem nagyon szíveli a mágiát, hogy így mondjam. - felelem halkan.
- Gaius? Ő az udvari gyógyító. Kisebb munkákat elvégzek neki, közben pedig én is tanulom a munkája csínját-bínját. Én is gyógyító szeretnék lenni, hogy segíthessek az embereken. Szívesen körbevezetlek egyébként. - egy laza kézmozdulattal igazítom meg a már könyökömön lógó táskát, ekkor villan át az agyamon, hogy lehet még szállást sem találtak.
- Van hol aludnotok? Maradhatnátok nálam, amíg itt vagytok Camelotban. - mondom szinte hadarva, és reménykedő mosollyal nézek Mowerre.

Lacey megkérdezi, hogy van-e hol aludnom. Ezzel tulajdonképpen felajánlja, hogy szálljak meg nála néhány napig. Elég lapos már a pénzes zacskóm, tehát jó ez az ajánlat.

- Őszinte leszek veled, Lacey. Egy kocsmárostól bérelek egy szobát, de fogytán van a pénzem. Ha nem lennék a terhedre... - mondom, és el is pirulok egy kicsikét. Elméletileg én vagyok a férfi, na jó, fiú, ezért nekem kéne Laceynek segíteni, erre én szorulok rá. De ha a szégyennel foglalkoznék, akkor bizony éhen maradnék. És a hasamnál jobban kevés dolgot szeretek jobban. - Hálás lennék, ha elalhatnék nálad egy rövid ideig.

- Soha nem vagy a terhemre, kedves Mower. Ne légy zavarban. - mondom neki mosolyogva. Nagyon is jól tudom milyen az, amikor valakinek a napi betevőre, sőt szállásra sincs pénze. Igyekszem a lehető legtöbbet segíteni, főleg annak, akit már nagyon régen láttam.
- Nyugodtan elalhatsz nálam, soha nem zavarsz. - felelem, és kicsit én is elpirulok.
- Ameddig itt vagy, addig mindennap megmutatok valamit Camelotból, hogy megismerhesd. Aztán pedig Gaiusnak is bemutatlak.